Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

dobbantások

2009.09.20

* Scarlat Anna

DOBBANTÁSOK

Csevely a Mangalián megrendezett Kezdő Színészek Gálájáról

[2009. sze. 18.]

A Román Színházi Szövetség (UNITER) egyik fontos szakmai rendezvényéről a budapesti meghívott számol be.

A HOP – Kezdő Színészek Gálája idén a tizenkettedik kiadásához érkezett. Örömmel vettem céhem meghívását, hogy vegyek részt a zsűri munkájában, így szeptember elején Budapestről Mangaliára utaztam. A deszkákról való „lelépés” minden színművész életében bekövetkezik, de a Színház iránti szerelem örök: jó ott lenni, látni mindent.

Nem tudom hány színházi, szakmai közösség rendezi meg évente kezdő színészei bemutatását, a legjobbjaik díjazását. Csinos kis összegekbe kerülhet, de a diadal ösztönző erővel hat. Annál is inkább, mert a gála éppen úgy folyik, mint bármilyen szakmai versengés: a Román Színházi Szövetség (UNITER) szenátusa által kinevezett válogató bizottság szigorú feltételek mellet dönti el, hogy ki jut tovább több száz jelentkező közül. A döntőt a mangaliai Euxinus Kulturális Központ színpadán rendezik meg évente.

A szövetség munkatársai nagyszámú társszervezőt és támogatót vesznek igénybe, hogy az adott napon, órában, a nem kis művész csoport, kellék, jelmez, színpadi technikus, újságíró, színikritikus, meghívott ott legyen,


teljes ellátásban részesüljön és jól érezze magát.

Ebben a színházi sokadalomban külön csoport a kritikusoké: aki valamit is számít, az ott van a nyárvégi eseményen. Sajnos a romániai magyar nyelvű lapok színikritikusai hiányoztak, pedig a székelyudvarhelyi és a csíkszeredai színház művésznői, Mezei Gabriella és Benedek Ágnes is felléptek a döntőben.

Benedek Ágnes a Hoppon
Benedek Ágnes fellépése a Gálán
(Fotó: Maria Ştefănescu)

Az egyéni fellépők női díjazottja Benedek Ágnes lett, akinek ez volt első részvétele egy versenyben. A gála elegáns műsorfüzetében olvasom számos nagy szerepét. Mangalián Parti Nagy Lajos és Darvas Ferenc Ibusár-megállóhely című színművéből összeállított, 15 perces fellépéssel szerepelt. Benedek nagy biztonsággal remekelt, a körülöttem ülő kritikusok csoportja szerette, dícsérte, rögtön számba vette szakmai tulajdonságait.

Nem ugyanúgy, amikor nem anyanyelvi szinten beszélt nyelven mondott verset: merem ajánlani neki, hogy a jövőben őrizkedjék ettől. Tudom, nem az ő hibájából történt, hogy Marin Sorescu versét eredetiben kellett előadnia. De még


így is győzött, és ez a fontos!

A gála igazgatója, Cornel Todea rendező sajnálattal jelentette be, hogy a zsűri kizárással büntette Lari Cosmin Giorgescut, mert az előírt előadási időt jócskán túllépte. Giorgescu így is nagy tapsot kapott kimagasló előadásáért, de a szabály az szabály.

A férfi egyéniben Matei Vişniec egyik darabjából – És egy reggel arra ébredünk, hogy ezer és ezer kutya mászik ki a tenger vízéből – készült válogatás előadóját, Marian Adochiţeit díjazták, hosszas vita után.

Marian Adochiţei a Hoppon
Marian Adochiţei, a férfi egyéni győztese
(Fotó: Maria Ştefănescu)

Ez az egyéni díj mostantól Ştefan Iordache kollegám és évfolyamtársam nevét viseli. Özvegye alapította Ştefan emlékére, aki nem csak nagy művész volt, de tisztelte és szerette a fiatalokat. Éveken át a Mangalián rendezett gála zsűritagjaként figyelte, támogatta, díjazta őket. 46 éve végeztünk. Tudom, láttam és tapasztaltam, milyen igényesen, keményen dolgozott. Ritkán, szűkszavúan, de


melegen tudott dícsérni.

Következett a Maria Filotti Emlékdíj kiosztása, amit unokája, Şerban Cantacuzino herceg alapított. Az unokával valamikor évfolyamtársak voltunk és jó barátok. Évek óta Párizsban él. Kiskorában ő súgott és végszavazott a nagymamának szereptanuláskor. Nekem is volt szerencsém színpadon látni Maria Filottit, aki két háború közötti román színjátszás nagyasszonya volt.

A díjat az egyéni női versenyben fellépő Valentina Andreea Zahariának ítéltük oda, Mario Vargas Llosa Gyümölcsoltó Boldogasszony monológjának előadásáért. Nagyon kifinomult, intelligens, titokzatos interpretációt láttunk, pedig a művésznő csak októberben debütál hivatalosan.

Autobahn a Hoppon
Ciprian Mistreanu és Oana Porav–Hodade a Neil LaBute-etüdben
(Fotó: Maria Ştefănescu)

Az egyéni díjak sorát a Zsűri Különdíja zárta. Ez a nagyszerű mester-rendező, Sică Alexandrescu nevét viseli. Eliza Tuţurman vehette át az elismerést, Gustave Flaubert Szent Antal megkísértése című írásából előadott válogatásért.

Nem szeretnék ünneprontó lenni, de mivel a díjazott Kolozsvárott diplomázott, megragadom az alkalmat és megjegyzem, hogy a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Tanszékéről érkező kezdő színészek többször is egyforma vagy hasonló eszközök, megoldások felhasználásával voltak jelen a versenyen.


Ez szakmailag megbélyegezte őket,

és nem mindig a megcélzott hatást érték el vele. Továbbá hangtechnikájuk gyatra, több gyakorolást igényel. Vagy más módszertant.

A legjobb csoportos előadásnak szánt díjat Neil LaBute Autobahn című darabjából készült feldolgozás, a Haladni kapta, Ciprian Mistreanu és Oana Porav-Hodade alkotása.

Ők Marosvásárhelyen végeztek, és akár sokan mások, régebbi, egyetemi vizsgáikra készített előadással jöttek Mangaliara. Kár. Tudom, nehéz új előadással készülni egy versenyre. De a kezdő színésznek már magasabb szakmai igényeknek kell megfelelnie, már nem végzős diák.

Díjazottak a Hoppon
Csoportkép dobbantókkal
(Fotó: Maria Ştefănescu)

Említésre méltó a közönségdíjas Irina Ivan egyéni fellépése is: terjedelmes skálájú, jó humorú, bátor, okos és nagystílű előadása és Clara Flores és Antoaneta Zaharia A férfiak és a vibrátorok című monológja. Pengeélen táncoló szöveg és interpretáció.

Sajnos nem térhetek ki mindegyik produkcióra. Volt olyan, amikor a zsűri tagjaival behunytuk a szemünket, vagy a plafont néztük, vagy egymásnak grimaszkodtunk. Ez senkit sem kell elbátorítalanítson, hisz a legfontosabb, hogy a kezdő, nagyon fiatal színészek találkozhattak, tanulhattak, és nekünk, nézőknek is örömet szereztek.

Hop plakát 2009
A HOP plakátja

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.