Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A kék madár

2009.06.24

Kemény kontúrok


A kék madár – Csíki Játékszín


Ha egy ismertetésben azt olvasnám A kék madár valamely
előadásának első jeleneteiről, hogy a lepusztult
grundon füvező-szipuzó fiatalok között indul a klasszikus
mese, és hogy az első jelenetekben az árvaságra
jutott, éhező Tyltylt és Mytylt édeskés hangú tévéreklámok
szembesítik a jaj-de-jó-a-habos-sütemény életérzéssel,
majd az Emlékezés Országában mentőágyak
és egy trabantroncs társaságában találkoznak halott
szüleikkel – szóval ha ezt így leírva látnám, egészen biztosan arra a következtetésre
jutnék: a színpadon maga a didaxis uralkodott el. És könnyen igazolva
is látnám ezen benyomásomat, ha további részletekre is kiterjedne a felsorolás,
megemlítve – többek között – a gyémántot helyettesítő kézilámpát, az
Éjszakát csillagokként elborító izzó vasreszeléket, a madár pusztultát jelezni
hivatott csirkecombot.
Ha viszont ezek után megnézném a csíkszeredai előadást – hiszen az előbbiekben
felsorolt részletek innen valók –, igencsak meglepődnék. (Bár a
Frunză–Grand alkotópáros nevéhez fűződő élményeim azért valószínűleg már
korábban is gyanút ébresztettek volna bennem.) A kemény kontúrokkal ki- és
átrajzolt történetben ugyanis nem a didaktikus vonatkozások a meghatározók,
hanem a sokféle – szemet gyönyörködtető vagy éppen elrettentő – képből,
mozgáskompozícióból, fényekből, hangokból, dobogásokból és élőzenéből
szőtt színpadi világ, középpontjában a viseltes lakókocsival, csodák és borzalmak
titokzatos, zöld fényű helyszínével. Igaz: a tér használata nem minden
jelenetben egyformán szerencsés. És igaz az is, hogy a zörejek, kiabálások és
olykor a zene is elnyomják, érthetetlenné teszik a szöveget. Bár ezzel kapcsolatban
leginkább arra gondolnék: hazai pályáján rendben lehetett az akusztika,
és talán a műszak takarás nélküli tevékenykedése sem zavarta az összképet. (A
válogató szíves személyes közlése megerősítette feltételezéseimet.)
A második rész kidolgozottsága, hatása egyenletesebbnek mutatkozik az első
felvonásénál, s némi koherenciateremtő erővel bír visszamenőlegesen is. S
egyszer csak feltűnik: már rég el is felejtődött, hogy a – felnőtté válás útjára
kényszerült – fiatalok annak idején voltaképpen a boldogság kék madarának
keresésére indultak. Az előadás végén pedig maguk is beleenyésznek a mindenen
elhatalmasodó semmibe.
Eleddig három egészen nagyszerű és három figyelemre méltó, de korszakosnak
nem mondható Frunză-bemutatót láttam. Bár A Kék madár nem
az előbbiek számát szaporítja, abban mindenképpen bizonyos vagyok: a tíz
évaddal ezelőtt alapított csíkszeredai társulat fontos állomásához érkezett
ezzel az előadással mind tartalmi-repertoárépítési, mind formai – stiláris és
játéktechnikai – tekintetben.


Dömötör Adrienne

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.